refelet
Kezdlap

Vissza a kezdlapra!

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Hrek
 
Bemutatkozs
 
Lelkszi Hivatal
 
Facebook
 
 
Honnan nznek?
 
Egyhzfenntarti Jrulk

 

 

NHNY GONDOLAT EGYHZKZSGNK

 

FENNTARTSRL:
 

Tbb hibs elgondols is ltezik a gylekezetek pnzgyi tmogatsaival kapcsolatban, nhny mondatban szeretnnk ezeket eloszlatni.

Elszr is egyhzkzsgnk nem llami tmogatsbl tartja fenn nmagt. A reformtus gylekezetek a kzssghez tartoz egyhztagok adomnyaibl gazdlkodnak: az nkntes egyhzfenntarti jrulkbl, istentiszteleti perselypnzekbl, s egyb adomnyokbl. Ebbl biztostja  egy-egy egyhzkzsg a lelkipsztornak a fizetst, rendezi a fizets utni jrulkokat, fizeti pleteinek kzzemi s feljtsi kltsgeit, fedezi a klnbz rendezvnyek, programok kltsgeit, valamint az egyhzmegye fel szksges befizetseket is ebbl rendezi. (Vannak plyzatok is, de ezek nagy rszt a konvergencia rgikban rjk ki. Termszetesen nyitott szemmel jrunk s plyzatot is runk, ha szmunkra is nyitvall egy-egy lehetsg). 

Teht az egyhzfenntarti jrulk pontosan azt jelenti, amit a neve is. Ezrt arra krjk minden vben a reformtusokat, hogy ne feledkezzenek meg rla, hiszen gy tud csak a gylekezet lni, tervezni. Gylekezetnknek az egyhzmegye bizalmat szavazott, hiszen tz vvel ezeltt nem voltak j kiltsaink s krdsess vlt, hogy kap-e lelkipsztort Szigethalom avagy vissza kell minsteni misszii egyhzkzsgg (ami azt jelenti, hogy nem vlaszthat lelkszt vagy valamelyik szomszdos teleplsrl ltjk el). 2014-ben lelkipsztort vlasztottunk s iktattunk be. Hogy ez tovbbra is gy maradjon, krjk a reformtusok sszefogst, segtsgt. 

 

 

Az egyhzfenntarti jrulk ajnlott ves minimum sszege 2024. janurjtl egyhztagonknt vi 20.000,- Ft ( nyugdjasoknak, dikoknak 10.000,. Ft), melyet a gylekezet hzipnztrba lehet befizetni a Lelkszi Hivatal nyitvatartsi idejben vagy az egyhzkzsg bankszmlaszmra is t lehet kldeni. Szmlaszmunk: 61200395-10012071 Polgri Takarkbank, Szigethalmi Reformtus Egyhzkzsg. Aki megteheti, krjk szpen havi szinten lltson be tutalsi megbzst, ezzel megknnyti a kiszmthatsgot, s taln havi leosztsban nem jelent nagy megterhelst a fenntarti jrulk kifizetse. 

Fenntartshoz val hozzjrulsrl van sz, nem pedig kmletlenl behajtott egyhzAD-rl, mg ha a kznyelvben sokszor adknt emlegetjk is. A jszv adakozt szereti az Isten.

Akkor j, ha hlbl adjuk, mert megksznjk ezzel Istennek mindazt, amit tle kaptunk. Az letnket, az egszsgnket, a csaldunkat, s vgs soron az anyagiakat is, amelyekbl egy keveset visszaadunk az orszgnak e fldn, s e teleplsen trtn ptsre.

 

Vgezetl lljon itt egy megszvlelend Ige a Biblibl, a Pldabeszdek knyvbl:

„Van, aki bven osztogat, mgis gyarapszik, ms meg szken mri a

jrandsgot, mgis nsgbe jut."

 

 

Elrhetsgeink:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=36916785

Lelkszi Hivatal nyitva tartsa s a pnztri rk:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=36916779

Szmlaszmunk: 61200395-10012071 Polgri Takarkbank

Nhny gondolat egyhzkzsgnk fenntartsrl az albbiakban:

//szre.gportal.hu/gindex.php?pg=37020902

 

lds, bkessg!

Szigethalmi Reformtus Egyhzkzsg

 
Kapcsolat
 
Galria
 
Segthetnk?
 
Tjkoztat
 
Szervezeteink
 
Hasznos
 
Ltogatk
Induls: 2016-03-01
 
Tartalom

PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM    *****    Naruto rajongói oldal! Felkerült John Man Ninja címû könyvének elsõ fejezete. Olvass, Filmezz, Tanulj!! KONOHA.HU    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT